Az előző bejegyzésben részletesen kifejtettem a digitális nagytakarítás első napjának nehézségeit, és meglepő felismeréseit. Mivel már 72 óra is eltelt, így (utólag) leírom ennek a 3 napnak az első benyomásait. A digitális életem megváltoztatása a napok múlásával egyre könnyebb. Az első napon tapasztalt függőségi tünetek enyhülnek, még ha nem is múltak el teljesen. Az évek során kialakult rossz szokás (telefon sűrű „csekkolása”) továbbra is megmaradt a részemről, de mivel nincs közösségi média hozzáférés a telefonomon, és napi 1 óra képernyőidőt szavaztam meg magamnak, így jól haladok az erről való leszokással. A mindent körülvevő digitális zaj kicsit elcsitult körülöttem.

Nem tudom több tucat emberről, hogy éppen hol vacsorázik (Instagram story). Nem olvastam komment háborúkat internetes cikkekkel kapcsolatban (Facebook hírfolyam). Nem néztem meg 20 másodperces „szórakoztató” videókat (TikTok), ehelyett inkább magamat szórakoztattam például olvasással… és még sorolhatnám. Továbbra is hihetetlen számomra a felismerés, hogy:

Mennyire a rabjai vagyunk a közösségi oldalaknak. Hiába érezzük, hogy amit ott látunk nem a valóság, (mindenkit a legtökéletesebb pillanatában látunk) mégis ez lesz számunka a mérce, amihez magunkat mérjük. Megszabadulva ezektől a digitális kötelékektől és elvárásoktól, már 72 óra elteltével érzem a pozitív változást.

Az agyam kimondottan élvezi, hogy nem kell kismillió ember (ahogy fentebb is írtam) életmozzanatiról annyi információt feldolgoznia. Hisz képzeljük csak el: Amikor az embernek van sok száz ismerőse Facebookon, illetve több száz embert „követ” Instagramon… nos, ez rengeteg információ, amivel az agyunkat terheljük feleslegesen. Tényleg tudnom kell azt folyamatosan, hogy például egy volt középiskolai osztálytársam éppen melyik filmet nézi a moziban? Nem, nem kell tudnom róla, sőt, ez teljesen felesleges információ.

Félreértés ne essék, szuper dolog az, hogy régi kapcsolataink (lásd volt osztálytárs) elérhető közelségben van, és tudunk róla ezt-azt, tehát nem tűntek el ezek az emberek örökre az életünkből. Ha megnézzük a Facebook történelmét, az oldal eredetileg pontosan ezt a célt tűzte ki maga elé: Egy digitális évkönyvként akart funkcionálni. Az egy évfolyamban/egyetemen tanulók tudtak regisztrálni, hogy a tanulmányaik alatt és később tartani tudják egymással a kapcsolatot. Viszont ez gyorsan megváltozott, ahogy Mark Zuckerberg és csapata felismerte az emberi figyelem lekötésében rejlő üzleti modellt. (De ez megint egy másik téma). Összegezve: egyszerűen nincs arra szükség, hogy ennyi emberről, ennyi mindent tudjunk folyamatosan. Napi sok órát ezzel töltve.

Az első három napban rengeteg ilyen jellegű, az agyat folyamatosan (rossz értelemben) stimuláló dologtól sikerült megszabadulnom, és sikeresen elkezdtem felfedezni egy másik, lassabb, „analógabb”, de boldogabb életet. 72 óra digitális „minimalizmus” már sikeresen elindított ezen az úton, és ez megelégedettséggel tölt el jelenleg.

Olvasd el a következő bejegyzést is, hogy egy hét alatt milyen változásokat sikerült elérnem az életemben, illetve milyen új dolgokat sikerült bevezetnem: