Tapasztalatok a digitális minimalizmusról és az első lépések hatásairól: Hogyan kezdj bele a digitális nagytakarításba, és milyen változásokat hozhat ez a mindennapjaidban? Gyakorlati tippek és inspirációk egy új, rendezettebb digitális életmódhoz.

Egy szép téli hétfői napon ez is eljött, belevágtam a saját digitális nagytakarításomba. Az első  nap után a tapasztalataim vegyesek voltak. Megéltem hullámhegyeket, és hullámvölgyeket is. Utóbbiból volt több… A legnehezebb része természetesen a kevesebb okostelefon használat volt, hiszen ebben a bejegyzésben írtak szerint mindösszesen 1 óra képernyőidőt engedélyeztem magamnak, a korábbi átlagos 4 óra helyett. Na de nézzük részletesen az első nap történéseit.

1. nap, reggel, ébredés után

Az indulás napja hétfőre esett, amikor történetesen szabadságon voltam. Arra gondoltam, hogy a hét egy olyan napján érdemes elkezdeni a digitális nagytakarításomat, amikor nem kell dolgoznom. Az volt a logikám, hogy mivel ez egy gyökeres változás, nem akartam a munkanap fáradalmaival tetézni. Ha Te is esetleg egyszer belevágsz a digitális nagytakarításba, javaslom, hogy egy ilyen napot válassz. Így jobban tudod figyelni a reakcióid, hidd el, érdekes lesz! 🙂
Reggel, amikor felébredtem, szokás szerint nyúltam volna a telefonomért, hogy megnézzem a Facebookomat, Instagramomat, ellenőrizzem az email fiókomat, illetve megnézzem, mi történt a nagyvilágban, amíg én aludtam. Amikor nyitottam volna meg a „social” appokat tartalmazó mappát a telefonom, akkor esett le, hogy: hoppá! Ezeket előző este töröltem a készülékemről.

Itt volt az első komoly szembenézés önmagammal, és a telefon függőségemmel: Hiába készültem a digitális nagytakarításomra fejben napokat, illetve hiába „csupaszítottam” le a telefonomat, önkéntelenül, reflexszerűen azonnal a telefonomért nyúltam. Ez volt az első gondolatom, amikor kinyitottam a szemem. Rossz volt ezzel szembesülni.

A telefonom a hálószobában maradt. Reggeli tusolás után kávét főztem, és egy tál müzlivel leültem a konyhaasztalhoz. Falatoztam a müzlit, közben önkéntelenül is, többször a telefonom után kezdtem kutatni, miközben a gondolataim csapongtak. Valahogy mindig oda lyukadtam ki, hogy „ezt le kellene csekkolni” vagy „ennek utána nézek gyorsan”. Ez volt a második erős szembenézés a telefon függőségemmel: egy reggelit nem vagyok képes elfogyasztani úgy 15 percig, hogy az ne a mobilom társaságában történjen. Telt-múlt az idő, én pedig ücsörögtem a kanapén csendben, egymagamban. Mivel erre a napra különösebb dolgom nem volt, (a párom dolgozott) így arra gondoltam, hogy telefonozás nélkül mihez kezdjek magammal egyáltalán? (Ha nem is egész nap, de a reggeli órákban?) Persze ezután is hatalmába kerített a gondolat, hogy tényleg ennyire szánalmas vagyok? Kismillió dolgot lehet csinálni okostelefonozás helyett, én pedig nem tudok mit kezdeni magammal? Igazi érzelmi hullámvasút volt ez a reggel.

Össze is kaptam magam gyorsan, és csináltam egy negyedórás reggeli tornát, amit már jó ideje nem csináltam korábban. Ezután fogtam magam, felöltöztem, és sétáltam egyet a környéken, nagyjából egy órát. Szépen ráérősen sétáltam, céltalanul, és a furcsa aznapi reggelemen törtem a fejem.

1. nap, délután

Hazaérve a számítógéphez ültem, és megnéztem a Facebook messenger üzeneteimet. Arra gondoltam előzetesen, hogy biztosan sok mindenki írt már, hiszen elmúlt dél, és én órák óta nem néztem rá az üzeneteimre… hát, nem így történt. 🙂 Azon kívül, hogy 1-1 csoportos beszélgetésbe elküldtek a barátaim pár vicces képet, semmi sem történt azalatt a 12 óra alatt, amíg nem ellenőriztem az üzeneteimet. Következtek az e-mailek: 3 darab érkezett, számlaértesítő, és 2 hírlevél. Nos, ezek szerint az e-mail fiókomban sem történt világvége. Ezután ellenőriztem 2 hírportál címlapját, körülbelül 3-3 percet vett ez igénybe. Semmi breaking news, vagy bármi fontos.

Ekkor történt meg a második nagyon furcsa tapasztalásom: tulajdonképpen az ember életében nem történik sok minden egy nap alatt. „Bedrótozhatjuk” magunkat folyamatosan a világhálóra, de tulajdonképpen számunkra haszontalan zajt kreálunk ezáltal magunknak. Túl sok olyan információt próbálunk befogadni folyamatosan, amelyek se nem fontosak, se nem szükségesek. Az első nap után ez már nyilvánvalóvá vált számomra.

Ezután a saját bőrömön tapasztalt, sokkoló felismerés után lecsuktam a laptop fedelét. Leültem megint a kanapéra, és élveztem a csendet. Figyeltem a lélegzésem, és csak úgy léteztem egy térben körülbelül egy 40 percig, mindenféle cél, vagy egyéb „digitális” zaj nélkül. Az érzés felemelő volt! Ezután olvastam egy könyvet körülbelül 2 órán át. Eközben követtem el egy „hibát”: a telefonom az olvasás közben magamnál tartottam, hiszen 1 óra napi képernyőidőt engedélyeztem magamnak.

Aznapi sokadik megdöbbenés: 5-10 percenként a telefonomért nyúltam. Feloldottam, megnéztem az időt. Rákerestem valamire. Megnéztem újra az emailjeimet, és az üzeneteimet.

Miután sok mindent nem tudtam a telefonommal csinálni. (lévén, hogy a közösségi média alkalmazásokat előzetesen töröltem) így ezek a „lecsekkolások” nem tartottak sokáig. De maga a (és nincs erre jobb szó mint a) függőség folyamatosan arra sarkallt, hogy pár perc koncentráció után a telefonomért nyúljak.

1. nap, este

A párom haza érkezése után beszélgettünk, megvacsoráztunk, majd megnéztünk közösen egy részt egy sorozatból. Annak ellenére, hogy nem sok minden történt ezen a napon velem, fáradtnak éreztem magam. Szóval hamar lefeküdtem… volna, de megint szembesültem valamivel: az esti lefekvés előtti telefonon olvasgatás hiányával. Mivel aznap könyvet olvasni többet nem volt már kedvem, így egy kicsit patt helyzetbe kerültem. Az aznapi képernyőidőm a folyamatos „rá kell néznem a telefonomra” érzés miatt közelítette az egy órát, illetve aznap a híreket már ellenőriztem. Mit kezdjek magammal?

A zenehallgatás lett a megoldás, végre végighallgattam elejétől a végéig Adele új lemezét, amely lemez esetében az énekesnő külön kérte, hogy az online zenehallgató platformok ne engedjék véletlenszerűen lejátszani az új lemeze számait, mert azok sorban, az elejétől hallgatva egy történetet mesélnek el. Nos, az idejét nem tudom, hogy mikor hallgattam így végig utoljára egy énekes(nő) vagy zenekar lemezét, de az biztos, hogy nagyon régen. Még talán a discman korszakban. 🙂 Ez is egy nagyon jó élmény volt. A digitális minimalizmus első napján máris egy klassz élménnyel gazdagodtam: A zenehallgatás nem (csak) egy háttérzaj volt csupán, hanem egy fókuszált, érzelmeket kiváltó tevékenység.

Képernyőidő az első nap után, lámpaoltáskor: 58 perc!

A következő bejegyzésben az első 3 nap tapasztalatai írom le részletesen